# Vasas S.C.
[Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény](https://bu.hu.museum-digital.org/?t=institution&instnr=97)
Gyűjtemények: [Fotótár](https://bu.hu.museum-digital.org/?t=sammlung&instnr=97&gesusa=636)
Leltári szám szerint: AHGY_FT_88.261.11.
Leírás
Vasas-Fradi pályaavató mérkőzés, 1929-ben a Béke utca és Forgách utca által határolt pályán. Eredmény: 5:2, a Vasas javára.
Bereczki kifutva lehúzza a labdát a mellette elfutó Lázás Gyula elől. Burger helyezkedik még a labdára.
Közel 20 ezer néző gyűlt össze a mérkőzésre.
1911 február 11-én, a Népszavában jelent meg a toborzó felhívás, a sport és testedzés iránt érdeklődőknek. Ennek eredményeképpen született meg a Vas- és Fémmunkások Szakszervezetének Sportklubja, a Vasas S.C.
Sportszínük a piros-kék lett.
A labdarúgó szakosztály után, 1912-ben megalakult a kerékpáros, az atlétikai és a birkózó, majd 1927-ben a tornász szakosztály.
Az 1929-1930-as években jelölték ki a Váci út és a Lehel utca közötti füves Tarnai-rét egy részét sportpályának, mely a focisták "grund paradicsoma" lett.
A sportklubon belül létrejött természetjáró csoport tagja volt Kilián György is, szemináriumokat tartottak, gyűjtést szerveztek.
1945-ben megalakult a kézilabda, 1948-ban átszervezés alá került az ökölvívó szakosztály.
Az 1960-as években élte fénykorát a Vasas, a focicsapat edzői Illovszky Rudolf és Baróti Lajos, akiknek vezetésével több bajnokságot is megnyertek.
A Fáy utcai sporttelepet 1961-től vették birtokba
Anyag/ Technika
Papír / fekete-fehér
Méretek
17*12,5
___
- Felvétel készítése ...
+ mikor: 1929
+ hol: [Budapest, 13. kerület](https://bu.hu.museum-digital.org/?t=oak&ort_id=65598)
## Kulcsszavak
- [labdarúgás](https://bu.hu.museum-digital.org/?t=tag&id=5768)
- [labdarúgó mérkőzés](https://bu.hu.museum-digital.org/?t=tag&id=64068)
- [mérkőzés](https://bu.hu.museum-digital.org/?t=tag&id=54726)
- [sport](https://bu.hu.museum-digital.org/?t=tag&id=1)
- [sportklub](https://bu.hu.museum-digital.org/?t=tag&id=2968)
___
Rekord frissítve: 2021-11-14 21:53:16
[CC BY-NC-SA @ Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény](https://creativecommons.org/licenses/by-nc-sa/4.0/deed.hu)
___
- https://bu.hu.museum-digital.org/data/hu-bu/images/97/688437-ahgy_ft_8826111/vasas_sc/vasas-sc-688437.jpg
- https://bu.hu.museum-digital.org/data/hu-bu/images/97/688437-ahgy_ft_8826111/vasas_sc/vasas-sc-688437-2.jpg
- https://bu.hu.museum-digital.org/data/hu-bu/images/97/688437-ahgy_ft_8826111/vasas_sc/vasas-sc-688437-3.jpg